A partiumi Rév és a dél-bihari Körösszegapáti negyedik éve ápol hivatalosan is testvér települési kapcsolatot. A Révből elszármazottak találkozóján pedig harmadik éve vesznek részt. A Sebes-Körös partján található Révben a református egyházközség és a...
Lassan befejeződik az Apáti községháza felújítása. Két nyert pályázat szerencsés megvalósítása révén, mintegy 24 millió Ft értékben sikerült felújítani a több mint száz éves épületet a település központjában. A szakemberek a külső nyílászárókat kicserélték,...
Ritkaság számba menő esemény volt a településen. Polgári, majd templomi esküvőt tartottak. 2009-ben a településre érkezett fiatal Csizmadia Tibor református lelkész vezette oltár elé Bodnár Beátát, aki ebben az évben végezte el Debrecenben a...
Az ötvenhárom évvel ezelőtt végzett diákok találkoztak Szegeden. Több mint félévszázaddal, pontosabban 53 évvel ezelőtt megszeppent, félszeg, de a világ csodáinak felfedezésére kész diákok lépték át az iskola küszöbét. Előbb a megye kis telepsülésein...
Kedves Betegeink! Szabadság miatt a rendelés 2010. július 05-től augusztus 02-ig szünetel! Sürgős esetben helyettesít: Dr. Nováki Csaba Komádi Fogásztai Rendelő Hétfő: 10:00-12:00 Kedd: 10:00-12:00 Szerda: 14:00-16:00 Csütörtök: 10:00-12:00
„Sebes-Körös völgyi együttműködés” keretében megvalósított „Körösmenti Népművészeti Alkotótábor” fejeződött be Körösszegapátiban. Az egy hetes együtt lét alatt nagyon sok értékes és emlékezetes program megvalósítására került sor. A házigazda Körösszegapátiak, úgy tervezték szinte órákra, a...
Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében június 21-27-e között táborozni érkezett Révről 20 gyermek és öt felnőtt. A körösszegapáti gyerekek februárban voltak Rév település vendégei. Most ennek viszonzásaként egy hétig tartózkodnak a Sebes-Körös parti...