Korosszegapati.hu - Körösszegapáti nagyközség hivatalos honlapja
Sok fiatal számára fontos, hogy független legyen a szüleitől, de főiskolásként vagy ötödévesként ez nem mindig könnyű feladat. Ha valaki a katonai hivatás mellett dönt, már a tanulmányai alatt is fizetést kap – ez igaz a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) megvalósuló tisztképzésre és az Acélkocka Altisztképzési Rendszerre is.   Az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának ...
Bővebben
Ismét lehet Önkéntes Katonai Szolgálatra jelentkezni Ismét Önkéntes Katonai Szolgálatra várja a jelentkezőket a Magyar Honvédség. Elsősorban azok érdeklődésére számítanak, akik nem jutottak be idén főiskolára, egyetemre vagy a tanulmányaikat valamiért el kellett halasztaniuk. A jelentkezés rajtuk kívül is mindenki előtt nyitva áll, aki még nincs 65 éves, büntetlen előéletű, rendelkezik bejelentett magyar lakcímmel és ...
Bővebben
Számos lehetőséget kínál a Magyar Honvédség azoknak, akik hosszabb távon vagy akár ideiglenesen keresnek biztos megélhetést és stabil munkahelyet, melynek köszönhetően jelenleg is töretlen az érdeklődés a katonai pálya iránt.   A járványhelyzet hatására egyre több helyen találkozhatunk a Magyar Honvédség katonáival, akik alapfeladataik ellátása mellett a rendvédelmi szervek, illetve az egészségügyi dolgozók munkáját is ...
Bővebben
80 órás alaptanfolyam Debrecen plakát
Bővebben
Jelenkezési lap óvodai beiratkozáshoz NYILATKOZAT ÓVODÁBA JÁRÁSRÓL Melléklet Nyilatkozat szülői felügyeleti jogról  
Bővebben
20210311163358
Bővebben
Aloldal  Felhívás  Körösszegapáti Árazatlan Költségvetés összesítő és főösszesítő Szerződéstervezet Körösszegapáti belvíz 2021 01 25 Nyilatkozatminták Közbeszerzési dokumentum Körösszegapáti belvíz 2021 01 20 Bontási jegyzőkönyv Záró sajtóközlemény Pályázati tábla  
Bővebben
Page 3 of 44 12345102030...Last page
Megszakítás